október 2014

Imádság Háza Konferencia , Máriabesnyő 2014.10.23-25.

Kedves Testvérek!

2014.10.23-25 között került megrendezésre Máriabesnyőn az első Imádság Háza Konferencia.
Meghívott előadóként Elke Mölle szolgált felénk, aki az Augsburgban működő Imádság Háza főállású munkatársa.
Emellett eljött közénk Molnár Imre történész is, aki keresztény szempontból tekintette át előadásában történelmünk mérföldköveit.
Prazsák László pedig arról beszélt, hogy Isten miként vezette őt az általa elindított Imádság Háza szolgálat létrehozásában.

12 órás dicsőítés az Imádság Háza Konferenciáért


Kedves Testvérem!

Közeledik az Imádság Háza konferencia.
Isten nagy dolgokat készít!
Nem olyan régen beszéltünk Elke Möllével, aki az augsburgi Imádság Házából jön hozzánk.
Azt mondta, az Úr kezdett beszélni hozzá a magyarokról és a mi küldetésünkről.
Mélyen megérintette mindaz, amit meglátott, Jézus szeretete a magyar nép iránt, és reménye a jövőnkkel kapcsolatban.
Nagy örömmel és lelkesedéssel készül!

Oldalak