Magyar Kereszténység - Magyar küldetés

Dr. Molnár Imre, a Regina Pacis Közösség tagja nagy szolgálatot tesz nekünk, amikor cikksorozatában feltárja előttünk a magyar nemzet küldetésének titkait. Hiszen tudjuk, hogy világos identitás nélkül lelkünk nem lehet egészséges, és nekünk is azt a hivatást kell beteljesítenünk, amit a hajdani „szent magyarok” adnak nekünk tovább.

A világon minden nemzetnek megvan a maga küldetése és célja, és egy-egy nép vagy nemzet talán addig létezhet e világon, amíg ezt a küldetését teljesíteni tudja. Jó példa erre az Ószövetség választott népe, amely nemzetként Istentől két fontos küldetést is kapott: Az egyistenhit megőrzésének feladatát („Én vagyok a te Urad, Istened és nincs más isten rajtam kívül.”), és a megígért Megváltó, a Messiás várását, útjának előkészítését. Az Ószövetséget olvasva látjuk, hogy amikor a választott nép hűséges a küldetéséhez, s az ő Istenéhez, akkor általában jól mennek életének dolgai. De legyen bármilyen erős és hatalmas az ország, legyenek bármely nagy és bölcs királyai, amikor ezen küldetését háttérbe szorítja a bűn (pl. az egyistenhit helyett a bálványok felé fordulás), akkor maga a választott nép is, mint nemzet szétszakadozik, és az ilyen periódusnak a vége többnyire valamilyen nemzeti kudarc, fogság, vagy alávetettség. Isten ellenben végig hűséges az Ő népéhez, hiszen „ha mindenki elhagy, én akkor sem hagylak el téged” – ígéri prófétája szavaival sokadszorra is. De ha a nép hűtlen lesz és elfordul Teremtőjétől, s vétke miatt bajba kerül, a megtérés és bűnbánat által bármikor visszatérhet hozzá.

Az Ószövetség szemléletes példákat tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy Isten a választott népen kívül a pogány nemzeteknek is ad olyan feladatokat, amit azok teljesítenek. Így töltik be küldetésüket a történelem színpadán. Különös, hogy az Ószövetség vége felé, Ozeás és Joel prófétánál, de az Újszövetségben, Máté evangéliumában és a Jelenések könyvében is föltűnik annak jelzése, hogy az utolsó napon, maguknak a nemzeteknek is el kell majd számolniuk az Úr ítélőszéke előtt. Ahol nemcsak mint egyének fogunk megjelenni, hanem közösségként, népként is számot kell adnunk az Úrtól kapott talentumainkról, feladatainkról.

A múlt tükre
Ha egy kicsit is elmélyedünk történelmünk titkaiban, viszonylag hamar rájöhetünk, hogy Isten a magyar nemzet ezer éves történetében − egészen a legutóbbi időkig terjedően −, világos célt és feladatot adott nekünk, magyaroknak is. Ennek megértéséhez azonban hívő lélekkel kell áttekintenünk népünk történetének mélységeit. Ezer évet egy ilyen rövid írás keretében nehéz lenne összefoglalni, de néhány fontos pillanatot azért így is fel tudunk villantani.
Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy Árpád népe már a Kárpátok elérése előtt találkozott a kereszténységgel. Például Metód püspökkel, aki nagyon meglepődött azon, hogy barbárnak tartott magyarok nem rabolják ki, nem törnek az életére, de e helyett vezérük, Árpád azt kérte a szentéletű paptól, imádkozzon népéért, majd gazdagon megajándékozva bocsátotta őt útjára. Régészetei leleteink is bizonyítják, hogy a magyarság egy része már a honfoglalás korában Krisztus-keresztet viselt, tehát kereszény életet élt. Tehát nem itt a Kárpát-medencében ismerkedtünk meg a kereszténységgel, de mégis itt váltunk keresztény nemzetté. Mint minden népnek, amely végül Krisztushoz tér, nekünk, magyaroknak is van egy hosszú előtörténetünk, amelynek során a Szentlélek előkészített bennünket az Istennel való szövetségkötésre Jézus Krisztusban. Ez a szövetségkötés pedig Szent Istvánnak köszönhetően meg is történt.

Égi előjelek
Ősi legendáink szépen leírják e szövetségkötés előkészületeit is. Azt, hogy keresztény néppé válásunkat különböző jelek előzték meg és kísérték. Szent István édesanyja álmot lát, amelyben egy égi küldött (vagy máshol maga Szűz Mária) üzente meg Saroltának (950-1008), hogy fia fog születni, akit Stephanusnak, megkoronázottnak neveznek, s aki majd naggyá teszi népét. Géza (945-997), aki fejedelemként „kétfelé sántikáló” politikát folytatott, s azt mondta, „elég gazdag vagyok ahhoz, hogy a keresztények és a pogányok Istenének is szolgáljak”, nagyon aggódott azért, hogy nem lesz fiú-utóda. Egyszer aztán ő maga is álmot lát, s ebben az álomban a legenda szerint Gábriel arkangyal egy gyönyörű ifjú képében megjelenve azt mondta neki: „Nyugodj meg, Géza, Isten meghallgatta kérésedet, imáidat, és megajándékoz téged egy olyan fiúgyermekkel, aki népét a keresztény Istenhez vezeti majd.” Géza úgy megörült az álom után, hogy számos templomot épített Kárpát-medence szerte a „keresztény Isten” tiszteletére.
Amikor elérkezett az ezredik év, és Géza, majd István (967-1038) a kereszténység alapjait már lerakta Magyarországon, a magyar fejedelem koronát kért a maga számára II. Szilveszter pápától. Rómába induló küldöttségét az az Asztrik püspök, (Szent Adalbert tanítványa) vezette, akinek sírját nemrég találták meg a Kalocsán. A Szentatyához azonban ugyanabban az időben két nemzet, azaz a lengyelek és a magyarok küldöttsége érkezett meg a királyi diadémért. A pápának gondot jelentett, hogy melyik nemzetnek ajándékozzon koronát. II. Szilveszter, a francia származású pápa bölcs és szent ember, korának kiemelkedő személyisége volt. Dilemmáját álmában neki is Gábriel arkangyal oszlatta el, aki a Hartvik-legenda híradása szerint így szólt hozzá:
„Tudd meg, hogy a holnapi napon, a nap első órájában egy eddig ismeretlen nemzet követei jönnek hozzád, akik tőled fejedelmüknek az apostoli áldás ajándékával egyetemben királyi koronát követelnek. A koronát tehát, amelyet csináltattál, fejedelmüknek eljuttatni ne habozzál, mert tudd meg, hogy az neki a dicső királyi ranggal együtt élete érdemeiért jár.”

a cikk folytatása elérhető a nyomtatott számban...