Istent követni megéri!

Ferenczy István az angliai alapítású, hazánkban is már 12 éve jelen levő Cor et Lumen Christi (CeLC) közösség tagja, feleségével, Zsuzsával és négy lányukkal 2023 nyarán költöztek Magyarországra, hogy megalapítsák a CeLC együttlakó ágát a közösség új házában. Vele beszélgetett elhívásról, gyermeknevelésről és az engedelmesség fontos-ságáról Árki Kristóf.

Házasságotok korai szakaszában kikerülte-tek már Angliába, pedig még a közösséget sem ismertétek igazán. Mi történt?

Egy véletlen kapcsán kerültünk ki feleségemmel. A YWAM-hez (Youth With A Mission – Fiatalok misszióval) akartunk elköteleződni Kolozsváron, de előtte be-pillantást akartunk nyerni pár közösség-hez, hogy „ellopjunk” néhány jó ötletet. Damianék azt hitték, hogy csatlakozni akarunk hozzájuk, így ott ragadtunk. Is-ten meggyőzött, hogy csatlakozzunk há-rom hónapra egy tréninghez, amiből aztán egy év lett, és 12 év múlva még mindig itt vagyunk a közösségben. Istennek átadtuk az életünket és ezt nagyon komolyan vette. Olyan fordulatokat hozott az életünkben, amire egyáltalán nem számítottunk, de most mindenemet odaadnám, hogy azt él-jem, amit élek. Isten olyan helyre vezetett, ahova én nem terveztem jönni, de örülök, hogy itt vagyok.

Minek örülsz a legjobban ebben a nem tervezett életben?

Megtanultunk egy egyensúlyt megélni a radikális keresztény életben. Az imaéle-tünk, lelki életünk, családi, közösségi éle-tünk, ami ugye a szív (a Cor) a közösségben, az előtérbe kerül. Ez az első és erre épül a fény (a Lumen), ami másodlagos, de ugyan-úgy fontos. Ez az egész egyensúlyba került az életünkben és örömünk van benne, és folyamatos növekedést hoz az életünkbe. Nem az van, hogy egy olyan fa nő, aminek az egyik ága súlyosabb, a másik ága vissza-fejlődik és végül kidől. Ez egy nagyon szim-metrikus növekedést hozott, a legnagyobb kincs szerintem, amit kaptunk.

12 évet éltetek a közösséggel a Highfield House-ban. Mi volt a legnagyobb érték, amit a közösségben felfedeztél?

A legnagyobb érték az, hogy a kontemplatív, nagyon mély belső imaélet nem zárja ki a karizmákat és fordítva sem. Mindez benne van az egyház tradíciójában és örökségében. Korábban sok olyan helyet láttunk, ahol nagyon mélyek az imaéletben és főleg a kontemplatív szemlélődő imaéletben, de a szolgálat nem annyira fontos vagy nem karizmatikus. Máshol nagyon erős volt a karizmatikus szolgálat, ott talán az imaéletet láttuk háttérbe szorulni. Ebben a közösségben azt éreztük, hogy ez a kettő összeházasodott, úgy van ötvözve, ahogy annak lennie kell az egyházban. Minden keresztény arra van hívva, hogy szív és fény legyen, és mind a kettőt radikálisan mélyen, kompromisszumok nélkül megélje.

Többször járt már Magyarországon Damian Stayne, a közösség egyik alapítója, kon-ferenciákat, próféciaiskolát, karizmaiskolát tartani. Az elmúlt évtizedben milyen volt mellette szolgálni, mit tanultál tőle?

Nekem ez egy nagy privilégium, mert még most is ő a lelkiatyám. Leginkább arra figyelt, hogy hogyan növekszem az ima- és családi életemben, milyen férj és apa vagyok, s csak utána, hogy milyen közösségi tag vagyok. Ezután jött az, hogy a szolgá-latban növekedjek. Nem csak a siker felétol, hanem azt akarja, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott életem legyen. Mindig azt mondta nekem, amikor kikerültünk, hogy amilyen mélyre építem a háznak az alapjait, olyan magas házat tudok építeni Istenben. Néha úgy tűnt, hogy visszafog a szolgálatban, viszont szükségem volt erre a visszafogásra ahhoz, hogy a belső növekedésre koncentráljak és utána a több szolgálat alatt ne inogjak meg. Azért tette, hogy lelkileg érett legyek arra, amire Isten később hívni fog. Ő egy harcos és nem adja fel, amíg nem látja beteljesülni Isten ígéreteit az életében. Azt mondja, hogy ezek az ígéretek reálisak, ezek nekünk szólnak, nem csak a szentek-nek. A szentek a modelljeink. Nem a ké-nyelemre hív - a radikális élet soha nem kényelmes -, de nagy a jutalma.

Többször említetted a kiegyensúlyozottságot. Ez saját felismerésből fakad, vagy a közösség értékrendjében van benne akár szolgálat-család között?

A közösség értékrendje, ami egy idő után saját felismeréssé válik. A bentlakó életnek a napi, heti rutinja is úgy van felépítve, hogy ezeket az értékeket védje. A közösség értékei, rutinja és szabályzata megtart minket! Ez egy óvás attól, hogy kiégjünk és egészségtelenül fejlődjünk. Nem arra vagyunk hívva, hogy életünk egyik vagy a másik területét éljük meg 100%-ban, hanem mindegyiket. Ha nekem a családomban sikerül szeretnem, akkor Istenhez sokkal közelebb kerülök az imámban, ha Istenhez közelebb kerülök az imámban, akkor jobban tudom szeretni a családomat és a szolgálatom is gyümölcsözőbb lesz. Lehet, hogy nem kell többet tennem, de amit teszek, annak mé-lyebb hatása van az emberekre, mélyebben változnak életek kevesebb időbefektetéssel, mert az ima- és a családi életemen is hangsúly van meg a közösségen is hangsúly van. Picit olyan, mintha az egyikhez adnék és a többi is kap. Nem kell kompromisszumot kötnöm egyikben sem.

Úgy is mondhatnánk, hogy ez a tökéletes keresztény életnek a kulcsa. De milyen hátulütői lehetnek ennek, hol csúszhatnak el a dolgok?

Az első kulcs az engedelmesség és ez mindenkinek nehéz. Azért élhetem most ezeket az értékeket, mert igent mondtam valakinek, akiben bíztam, amikor én még nem értettem ezeket az értékeket. A fiataloknak is mondhatnám, hogy mennyire fontos a generációk közötti átfedés, hogy az emberek, akik már évtizedeket jártak Istennel és kitaposták az utat, kitapasztalták, hogy mi az, ami működik hosszútávon, milyen egy élhető, radikális kereszténység, azoknak alárendeljük magunkat és engedelmességgel elfogadjuk még akkor is, ha nem értünk valamit és az fájdalmas. Itt lehet legkönnyebben elcsúszni és itt csúsztam el én is sokszor kicsiben. Lehet egy belülről jövő, teljes engedelmesség, de lehet egy színlelt engedelmesség is, és a gyümölcsei is ehhez mérhetők. Engedelmességből mindig van több, és talán ez annak a kulcsa, hogy higgyünk azoknak, akikre felnézünk, és azt mondjuk, hogy az életük működik. Higgyük azt, hogy amit mondanak, az működni fog a mi életünkben is. Sokszor hibáztam azzal az elmúlt 12 évben, hogy nem tudtam jobban ráhagyatkozni ezeknek az embereknek a bölcsességére egy proaktív módon.

Az engedelmesség kapcsán eszembe jut, hogy a júniusi konferencián Damian mesélte, hogy Isten azt kérte tőle, hogy a színpadon térdeljen le és az árnyéka alatt az emberek vonuljanak el. Szemtanúi voltunk rengeteg gyógyulásnak, Isten nagyon komoly csodákat tett. Mit érzel, amikor az apostolok cselekedeteiben leírtak a szemed előtt valósággá válnak?

Két érzés van bennem: az egyik az öröm és csodálat, hogy Isten itt van és cselekszik, másrészt ehhez némi fájdalom is társul azokra a helyzetekre gondolva, amikor az utcán evangelizálunk, és valaki nem gyógyul meg. A szívemben van a felkiáltás, hogy: „Uram, ez nem elég, amit mi látunk, erre több ígéretet kaptunk az Igében, azt ígérted, hogy gyógyulásokat fogunk látni és az emberi életek meg fognak változni!” Így imádkoztam most nemrég egy musz-lim kisfi úért, aki egy iraki bombázás alatt vakult meg hatévesen. Nagyon megtört a szívem, mert nem láttuk a gyógyulást, és azt mondtam, hogy: „Uram, nem állhatok meg itt, hanem ki kell tartanom az imá-ban, a küzdelemben, a hitben, a harcban, hogy lássunk ilyen gyógyulásokat az ut-cán is, hogy a következő alkalommal ez a kisfi ú ne vakon menjen tovább, hanem lásson, és hirdesse, hogy Jézus él. Az öröm és a dicsőség érzése fájdalommal társul.

Most októbertől nagy változás állt be a magyarországi Cor et Lumen Christi közösség életében azzal, hogy ideköltöztetek és meg-alapítottátok az első nem angliai közösségi házat. Hogyan éltétek meg ezt a változást?Már több éve készülünk erre, de volt közben egy három hónapos időszak, mialatt valószínű volt, hogy jövünk, de még nem volt biztos. Nehéz volt megélni, hogy nem tudom, hogy három hónap múlva hol fog folytatódni a családom élete. Ez viszont hozott egy benső szabadságot. Igazából nem az a lényeg, hogy én Angliában vagy Magyarországon vagyok, a fő kérdés és a fő szempont az, hogy Istennek adtam az életem, neki mondok mindenestől igent arra, amit a mai nap tartogat. Isten visz-szatérített ehhez a radikális igenhez, hogy Uram, bárhogy lesz három hónap múlva, mi téged akarunk követni, és ez az, ami számít. Nem volt könnyű, de nagyon gyü-mölcsöző volt. A közösség küld minket, viszont mi mondhatunk nemet rá. Nagy egység volt bennünk Zsuzsival, hogy ez Isten akarata és most van itt az idő, hogy jöjjünk. A gyermekeinkért viszont sokat imádkoztunk, hogy kapjanak kegyelmet ennek kapcsán. Azt nem mondhatom, hogy örömmel jöttek el, mert nagyon sok barátnőjük, az élet, amit ismernek és szeretnek, egyértelműen ott volt. Nem volt nekik könnyű itt egy új életet kez-deni, ugyanakkor nagyon sok kegyelmet is kaptak Istentől. Nagyon sok olyan tör-ténet van, ahol megéltük azt, hogy Isten gondoskodik a gyermekeinkről.

Hogyan néz ki így a Cor et Lumen Christi közösség együtt lakó tagjainak az élete?

Van egy napi és egy heti rutinunk, ami megtartja az egyensúlyt. Magyarországon reggel 7-kor kezdünk a személyes imával, van szentmisénk és a nap 16:30-ig tart. Ebben benne vannak a közösségi imáink, a személyes imánk, a szentmise és mind az a misszió, amire fel kell készülnünk. Mindemellett vannak adminisztratív feladatok, és a közösségi ház fenntartása is fontos feladat. A családoknak természetesen külön lakrészük van, az egyedülállóknak saját szobáik, és emellett vannak a közösségi terek: a közösségi konyha, kápolna, étkező, nappali. Fontos, hogy a családoknak meglegyen a privát helyük, hogy a gyerekek érezzék, hogy a család mint egység, együtt van egy térben. Talán azt fontos kiemelni, hogy maga a ház adományokból és a konferenciák bevételeiből tartja fent magát. Fontos és nagy érték a közösségünkben, hogy mindenki ugyanannyit kap az anyagi javakból. Az anyagi jólétünk nem aszerint alakul, hogy kinek a szolgálata mekkora, hanem ahogy az első keresztény közösségekben is mindenük közös volt, így minden támogatás, amit kapunk a közösségben, az bekerül a közös kaszába, és ebből kapunk mi vissza annyit, ami a megélhetéshez szükséges. Lehet Damiannak nagy nemzetközi szolgálata, de ugyanannyi pénzt kap - ami feltétlenül szükséges a megélhetéséhez egyszerűségben -, mint a legújabb tag, aki most csatlakozott. Sokan úgy gondolják, hogy a nagy szolgálatban sok pénz is van és Damien Stayne biztos nagyon sokat kereshet. Hát nem. Neki volt a legrégebbi autója a Highfield Houseban (a cherstey-i közösségi ház).

Milyen azt megélni, hogy nem a saját házatokban éltek, hanem a közösségnek a házában?

Az első pár évben nehéz volt, mikor meg-látogattam a barátaimat nyáron otthon és mindenki építette a vagány házát, meg-mutatták nekem, hogy mit vettek - akkor azért volt bennem egyfajta irigység, de ez pár év után tompult, majd teljesen elmúlt. Most örömnek és szabadságnak élem meg, hogy nincs saját földi helyem. Ez jobban tudatosítja azt, hogy a mennyben van lakásom. Az adományokból élés kihívás, mert valamikor nem tudjuk, hogy holnap lesz-e miből fizetni a számlákat, ugyanakkor van egy szépsége, mert mindennap megtapasztalod Istent. Nincs egy biztos bevétel, hanem egy biztos gondviselés van és ez így jó, mert Isten közel van. Ő mindig megválaszolja, hogyha jön egy költségünk vagy szükségünk van például egy íróasztalra. Akkor pár napon belül valaki felhív, hogy kell-e nekünk egy íróasztal.

Milyen lehetőségek nyílnak a közösség előtt a Ház alapításával itt Magyarországon?

A Ház alapításával a meglévő közösségnek egy otthona lesz itt is, ami lehetőséget ad arra, hogy felépüljön Magyarországon is a bentlakó közösségi élet, és ezáltal bővüljön, színesebbé váljon a misszió.

Milyen kapcsolat áll fenn az együtt élő tagok és a nem házban élők között?

Két kifejezést kaptunk erre Istentől, hogy olyanok vagyunk, mint egy test két keze, melyek úgy szolgálnak, mint a közösség két keze - kiegészítve egymást. A tagok, akik saját otthonaikban élnek a közösség értékeinek megélése mellett, átformáló módon fényt visznek a környezetükbe, munkahelyeikre, plébániájukra. Az együtt lakó tagok elhagyják otthonaikat és munkájukat, az isteni gondviselésben bízva az imádságnak és az Ige szolgálatának szentelik magukat. Ez a két kéz két kifejezési forma egy szívben, azonos karizmában és lelkiségben együtt szolgál.

Mi a személyes víziód, vágyad a közösségen belül?

Legfőbb vágyam, hogy személyesen és családommal együtt egyre közelebb kerüljünk Istenhez. Látom, hogy az imaéletben még mekkora mélységek és magasságok vannak előttem. Másodlagos vízióm, hogy lássak radikális tanítványokat a közösségben, akik építik a közösséget és ebből jön a harmadik vízióm: meghirdetni mindenkinek, hogy többet megtapasztalhatnak Istenből, mint az imaéletükben, a szolgálatban, a jelekben és csodákban.

“Vágyat akarunk kelteni az emberekben és utat mutatni nekik.”

Ezt a rengeteg értéket, amit mondtál, hogyan adjátok át a gyermekeiteknek?

A gyermekek leginkább úgy tanulnak, hogy látják a személyes életedet. Nem feltétlenül a nagy tanítások kellenek nekik vagy a sok erőltetett ima, hanem egy életpélda. Ebben szülőként akadozva tudunk nekik példát mutatni, de azt tapasztaltuk, hogy az angliai közösségben a gyerekek 95%-a csatlakozik a közösséghez és keresztény marad, ami Angliában nagyon-nagy dolog! A hitet nem erőltetjük, inkább egy olyan környezetet próbálunk teremteni, ahol ők jól érzik magukat. Itt barátokra lelnek, örülnek, kikapcsolódnak, játszanak. Mindezt azonosítani fogják Istennel és a közösséggel, és ide akarnak visszajönni. A hitet megkívántatni kell, nem fegyelemmel ránevelni, ezt próbáljuk Isten kegyelméből. Egyelőre ez jól alakul és bízom benne, hogy Isten a mi gyermekeinket is megtartja hitben.

Mi a közösségnek a víziója az egyházban a katolikus egyházon belül és Magyarországon belül?

Egy hosszútávon fenntartható, egyensúlyban levő, radikális kereszténységet hirdetünk, ami nem csak szolgálatról szól vagy nem csak imaéletről szól. Nem egyoldalú, hanem a keresztény élet teljességét foglalja magában. Elsősorban azt érezzük, hogy a tanítványképzés a missziónk és a szolgálatunk, hogy ezekben az értékekben tanítványokat képezzünk az egyházban, akik majd azt a fényt viszik tovább, amit mi is kaptunk Istentől.